Penész az ablakban és a falakon

Penész az ablakban és a falakon – A penész kialakulása

Penész az ablakban és a falakon? Sokat találkozunk ezzel a problémával. Egy dolog viszont biztos, penész az ablakban nincs, maximum az ablak mellett, a falakon! A por mellett a penész is súlyos egészségügyi gondokat okozhat. A penész kialakulásának első fázisa, amikor télen, a fűtésből következően kondenzvíz (a levegő lehűlésekor alakul ki) keletkezik. Az így megálló víz lecsoroghat a falra és penészgomba alakulhat ki. Abban az esetben, ha a külső falakon jelenik meg penész, az nem az eső miatt alakul ki, hanem a belső levegő páratartalma okozza. A levegő egyik érdekes tulajdonsága, hogy rengeteg nedvességet tud felszívni, anélkül hogy ezt látnánk. Tehát, rosszul szigetelt falak esetén fenn áll az a veszély, hogy a külső falak erősen lehűlnek, ezzel lehűtve a belső falakat is. Így megnő a belső levegő páratartalma, ami kondenzvíz képződéshez vezet, ez pedig legtöbbször belül vagy kívül penészedéssel ér véget!

A penészedés megszüntetése

penész az ablakban

Nyílászárók esetében érdemes új és jól szigetelő darabokat vásárolni és beszerelni a régiek helyett! A szellőzés megoldása is kiemelten fontos ebben az esetben! A kivitelezésben és a megfelelő darab kiválasztásában és beszerelésében szakembereink az Ön rendelkezésére állnak!

A penész megelőzése

A szellőztetés fontos! Ne felejtkezz el róla! Érdemes betartani a napi három szellőztetést, még télen is.

  • Páraelszívót a konyhába! Főzés közben sok pára keletkezik, ezzel pedig gyorsan megtudjuk szüntetni ezt a problémát!
  • Aereco légbeejtő készülék használata. Erről a megoldásról a gyártó oldalán olvashatsz többet! Amennyiben nyílt égésterű a fűtés, ennek használta kötelező. Viszont abban az esetben is tökéletes megoldás, ha nem tudjuk megoldani a szellőztetést. Tehát minden olyan szobába érdemes beszereltetni, ahol nem megoldott ez a napi rutin!
  • Szárítsuk a ruhákat kint, ahol van levegő. Kerüljük a szárítást a keveset szellőztetett szobákban. Ha ezt betartjuk, ez jót tesz a ruháknak és a szobáknak is!
  • Páraelszívó ventilátort a fürdőbe! A fürdés közben keletkező pára is gondokat okozhat, próbáljuk meg ezeket is kiiktatni.

Ezek a megoldások gyakran járnak hővesztéssel, ez főleg télen jelent problémát. Ez anyagilag nem a legjobb megoldás,  de gondoljunk bele abba, hogy az egészségünk is múlhat rajta.

Összefoglalás

A megfelelő szellőztetéssel elkerülhetjük a kondenzvíz-képződést, különösen az ablakok körül. A kondenzvíz-képződés a nedvességhez köthető! Minél nedvesebb a teremlevegő, és minél hidegebb az adott épületrész felszíne, annál magasabb az esélye a kondenzvíz képződésnek. A helyes szellőztetéssel (min. 3x egy nap) elkerülhetjük a problémákat! A másik megoldás pedig az Aereco légbeejtő készülék, amiről kicsit feljebb olvashatsz. Ezt tőlünk is megrendelheted!

Megosztás